fbpx

IMPRESSZUM
Copyright © Ásmány Kata
Photo by Off Péter & Pixabay

alt-icon

Mi igaz a koronavírusról?

Az információ rendelkezésére állásának tipikus helyzete számomra a koronavírus-járvány esete. Úgy érzékeltem, hogy a járványhelyzet megítélésében minden véleménynek,

Ez az írás az én fogalmaimat, az én élményeimet és az én véleményemet tükrözi. És néha a családomét és a barátaimét is.

 még a legszélsőségesebb véleményeknek is tudományosan alátámasztott bizonyítékai voltak, legtöbbjüknél a kutatások vagy tudományos kísérletek és más bizonyítékok linkjeivel, ugyanakkor azt hiszem, valamennyiről olvastam a cáfolatokat is, szintén bizonyítva. Tehát minden elérhető információ a rendelkezésemre állt, csak azok sajnos nem rendeződtek egy képbe, hanem számomra egymásnak ellentmondóak és hitelesnek tűnőek voltak. Mi vajon a megoldás? A járvány egy politika által generált hazugság, hogy elvegyék a szabadságjogainkat? Láttunk már ilyet. Vagy életek millióit próbáltuk megmenteni az önkéntes karanténnal? Elhihető. Egy túlhajtott média-kampány részesei voltunk? Vagy hitelesen tájékoztattak minket arról, amiről tudtak? Manipuláltak? Megvédtek?

Amikor puzzle játékot játszol, akkor gyakran veszel a kezedbe egy-egy darabot, és keresed a helyét. Ha megtalálod, akkor ez a kis darab végre a helyére kerül, nem játszik tovább, te folytatod egy következővel.

 A koronavírus-járvány alatt úgy tűnt nekem, hogy valóban megváltozott a feladat, az emberiség feladata. Többé már nem érték az információ, hiszen olyan sok van belőle, ami már feldolgozhatatlan az egyes emberek számára. Ugyanakkor viszont minden erőfeszítésed ellenére sem tudod ezeket az információkat más módon szűrni, mint a hiteden keresztül. Úgy tudod feldolgozni az információkat, ha beteszel egy előszűrőt: „a kormány mindig hazudik”, „én a fidesszel vagyok”, „a vezetőm (csoportom vezetőjének) nyilatkozataira figyelek, mert ő mindig a helyes irányt javasolja”, „nekem XY hiteles, neki hiszek”, stb.

 Ha tudod, hogy milyen képet kell kirakni, akkor tudod, hova kerüljön egy puzzle darab, vagy gyorsabban-lassabban, de képes vagy megtalálni a helyét. A hited egy olyan kép, ami segíti az információ elő-feldolgozását. Vannak olyan információk, amik így sosem kerülnek játékba, és ezzel segítenek téged az eligazodásban. A hit a fejlődést lassítja, az eligazodást azonban segíti. A hit egy buborék. Egy olyan előszűrő, ami támogat és segít bennünket, egyfajta mankó. Nincs elme előszűrés nélkül, de okos dolognak tűnik tudni, hogy mindig befolyásol minket a hitünk az „objektív valóság” megítélésében. Ha biográfiai munkába kezdesz, akkor sokat dolgozol a hiteddel, hogy megismerd és tudd, miket szűrsz tudattalanul.

Ismered a buborék-elméletet?

Eli Pariser (és sokan mások) szerint az ember kényelmes, ellentmondásokat nem tartalmazó világot szeretne, és pl. a Facebook ezt megadja nekünk. Kiszűri számunkra azokat a tartalmakat, amik ellentétesek az általunk korábban olvasott tartalmakkal, és ezért úgy tűnik nekünk, hogy az online-világ olyan, amilyennek látni szeretnénk.

(Eli Pariser TED előadása: https://www.ted.com/talks/eli_pariser_beware_online_filter_bubbles?language=hu#t-524243 )

A buborékunkhoz azonban nem kell Facebook. Mi magunk is arra vagyunk hajlamosak, hogy állandó jelleggel használjunk ilyen előszűrőket, és ha nincs hagyományos vallásunk, akkor politikai, társadalmi, vagy más örökölt családi minta alapján szűrjük, hogy milyen információt engedünk be.


Az elmúlt hónapokban figyeltem, hogy az elmémben létező kirakóshoz milyen gyakran nincs kép. És ha nincs jó, vagy rossz megfejtés, ha egy olyan puzzle van az asztalon, aminek darabjait több helyre le lehet rakni, ha ezért nincs egyetlen megoldás, vagy akár nincs is megoldás, akkor vajon mi lenne a feladat?

Amikor leteszel egy puzzle darabot és az kikerül a játékból, az olyan, mint egy gondolat, ami a helyére került a világképedben, és ezért már elhalt.
Amíg a kirakós egy darabja a kezedben van, addig élő, a figyelmed középpontjában van, a létező jelenben.

 Talán az a feladat, hogy ne döntsünk, ne tegyük a helyére. Hogy képesek legyünk minél tovább életben tartani egy kérdést, egy gondolatot. Dolgozzunk rajta, dolgozzon bennünk, és fejlődjünk annak elviselésében, hogy együtt élünk vele, de nem szerezzük meg, nem rakhatjuk le, nem skatulyázhatjuk be, nem tehetjük megoldva félre, hanem – mint a kirakós darabját a kezünkben tartva – kereső figyelemmel pásztázzuk, hogy milyen helyekre illene, és vajon akkor hogyan változna a kép.